Hieroglif szövegszerkesztők - az Istenek Szavai a Gépben

Ugrás az MDC-kódlistára | Ugrás a linkekhez a lap aljára

A cél, hogy számítógéppel lehessen hieroglif szöveget szerkeszteni, nem egészen tekinthető általános hasznúnak, de az egyiptológiával foglalkozók körének fontos, hogy egységes, tetszetős hieroglif szöveget tudjanak nyomtatni, vagy éppen más alkalmazásokba befűzni. A szövegek tárolása is egyszerűbb szövegfájlban, mint a nagy méretű képfájlokban, amelyek felbontása az olvashatóságot is meghatározza. A probléma meglehetősen bonyolult, mert rengeteg jel különböző kombinációit is kezelni kell tudni – nem elég a Gardiner-jellista közel 800 jele, ezeknek különböző kombinációi is akadnak, és a hieroglifák egymáshoz viszonyított elhelyezkedése sem mindegy. A feladat tehát igencsak bonyolult, annak ellenére, hogy Sir Alan Gardiner szabvánnyá vált jel-rendszerezése, az un. Gardiner-táblák és az arra épülő számozási rendszer megtette az elengedhetetlen első lépést.

A szövegszerkesztéshez hasonló hieroglifa-szerkesztés alapjait még a korai hetvenes években kifejlesztette egy csillagász, Jan Buurman, aki egyébként hobbi-egyiptológus – lám, a magunkfajta is hasznos lehet a kedvenc tudományunknak! A megvalósítás azonban a számítástechnika akkori szintje miatt nem jöhetett azonnal létre. Vagy tíz évet kellett várni arra, hogy az első használható változat megjelenhessen. Az 1980-as években valósággá vált álom még VAX-VMS rendszeren futott, még szó sem volt arról, hogy az otthoni asztali gépen (ami akkoriban még legtöbbünknek a C64-et meg a Spektrumot jelentette) tisztázzuk le a Hajótörött nehezen megszerzett két sorát… :o) Az első PC-s változat csak 1986-ban valósult meg, és Ed de Moel nevéhez fűződik. Ekkor még szó sem volt Windows-alapú programról, a Glyph kőkeményen karakteres módban futott. Akkora sikert aratott, hogy a kilencvenes évek elejére már több mint hetven kópiát adtak el belőle!

1985-ben a müncheni 4. Nemzetközi Egyiptológia Kongresszuson az Utrechti Egyetemen működő CCER (Centre for Computer-aided Egyptological Research – számítógéppel támogatott egyiptológiai kutatási központ) részéről Dirk van der Plas mutatta be azt a rendszert, amely már lehetővé tette, hogy egy plotter segítségével jó minőségben nyomtatni is lehessen a számítógépen összeállított szöveget. Az akkori mátrixnyomtatók minősége ugyanis elég siralmas eredményeket, vagy éppen hatalmas méretű szöveget hozott – a felbontás ismét kritikus pont volt!

A rendszer, amellyel egységesen lehet hieroglif szövegeket kezelni, 1988-ban kapott először hivatalos formát. Megint Jan Buurman állt a háttérben, és a kódrendszer, ami szabvánnyá is vált, a zengzetes Manual for Encoding Hieroglyphic Text for Computer Input (Kézikönyv a hieroglif szövegek számítógépre viteléhez szükséges kódolásról) névre hallgatott. Ma a francia nevének kezdetéből (Manual de Codage) származó rövidítéssel egyszerűen csak MDC-nek hívjuk. A program, ami az MDC kódból hieroglifákat csinál, tulajdonképpen egy fordítóprogram, ami a kódolást megfeleltetve állítja elő a kívánt jelsorozatot. MDC szöveget bármilyen ASCII szövegszerkesztővel (például a Windows Jegyzettömbjével, vagy a jó öreg DOS Edit nevű programjával is) elő lehet állítani. Az első Windows alatt működő szerkesztő- és fordítóprogram a WinGlyph volt, a régi Glyph továbbfejlesztése úgy 1993-1994 körül, amit Hans van den Berg neve fémjelez. Az első program Névjegye büszkén hirdeti a valóban értékelendő teljesítményt: a több mint 22000 soros forráskód közel fele a hieroglifák grafikus megjelenítését vezérli. Mi sem jelzi jobban a jogfolytonosságot, hogy a program alkotói között visszaköszön Jan Buurman és Dirk van der Plas neve is...

A probléma eleje az volt, hogy a nyolcvanas évek számítógépein a kibővített ANSI, Unicode, stb. jelkészleteknek még csak híre se nagyon volt, a DOS-ban is használt ASCII jelkészlettel kellett megoldani a sok száz jel és több ezer jelváltozat megjelenítését. Egy másik kívánalom minden ilyen szövegszerkesztő alkalmazásnál, hogy minél könnyebben lehessen a kódot olvasni, és minél kevesebbet kelljen gépelni a szöveg beírásához. Az utóbbi több okból is fontos: egyrészt, ha sokat kell írni, több a hibalehetőség, és az esetleges elírásokat nehezebb megtalálni; másrészt a számítógépnek a beírt kódot kell majd lefordítani jelsorozatokra, és minél kevesebb kóddal adunk meg egy-egy jelet, a feldolgozás sebessége (különösen a késő-nyolcvanas, korai-kilencvenes évek maihoz képest lassú PC-in) sokat számított. A mai több száz, vagy éppen több ezer megahertzes gépeken mindez már észre sem vehető, de ha visszagondolok az 1992-ben vett első PC-m 16 megahertzes órajelére... Huh!

A megoldás egyik részét Sir Alan Gardiner jellistája és azok "fonetikus" értékei jelentették. (Idézőjelben írom azt, hogy fonetikus, mert a szavak hangzásáról csak elképzeléseink vannak – ld. a nyelvleckéink közül a 4. számút.) Az MDC-ben (szinte) mindent le lehet írni Gardiner-kódokkal. Gardiner mintha a számítógépeknek találta volna ki a listát, amiben az egyes hieroglifákat az ábrázolt dolgok alapján huszonhat csoportba osztotta. Minden egyes csoportnak adott egy betűjelet, amivel éppen elhasználta az ASCII huszonhat nagybetűjét, bár alighanem inkább az angol ábécé betűi lebegtek a szeme előtt, nem a számítástechnikában majdan előbukkanó lehetőségek. :o) Az egyes jelek a csoporton belül sorszámot kaptak. Akadt egy-két variáns is, amelyek megegyeznek egy másik jellel, csak éppen más irányban állnak, vagy más, minimális különbség van köztük. Ezek közül soknak nincs külön száma, hanem a sorszám után egy változatot jelölő kiegészítő betű áll. Bizonyára észre vetted már, hogy a fogalmak determinatívumaként használt papirusztekercs jel lehet függőlegesen és vízszintesen is – ezek Gardiner kódja Y1 (ha vízszintesen áll: ) és Y1v (ha függőleges: , v = vertikális). Ha számításba vesszük, hogy minden jelcsoportban száznál kevesebb jel van (átlagosan 31), akkor látható, hogy minden egyes jelet legfeljebb négy karakterrel le lehet írni. A "víz" szót jelentő mw hieroglifa például N35A – és ezzel az egyik legbonyolultabb kódú jel!

Álljunk csak meg egy szóra! Nem egyszerűbb nekem azt beírni, hogy mw, a nehezen megjegyezhető N35A helyett? Dehogynem! Csak az a baj, hogy az egyiptomi nyelv hosszú élete alatt elég sok kuszaság alakult ki. No nem azért, mert az egyiptomiak összezagyválták a saját nyelvüket – bár volt, amikor erőteljesen kísérleteztek ezzel is, gondolok például a különféle rejtjel-írásokra (kriptográfiákra) – hanem arról, hogy a nyelv nem egy kőbe vésett dolog volt az írásbeliségük 3500 éve alatt, hanem állandóan fejlődött. Mi viszont a teljes időszak minden állapotát egyetlen pillanatfelvételen látjuk, mintha több diaképet egymásra helyezve akarnánk nézni. A hosszú idő alatt még a jelek hangértéke is változott, így a fonetikus átírás csak egyes jelekre használható, de nem mindre. Nyelvleckénkben nemrég találkozhattál az Ab hieroglifával (U23: ), ami egy vésőt ábrázol. De ennek a hieroglifának mr is lehet az olvasata. Ahogy mr-nek olvassuk a rögtörő kapát (U6: , U7: ) ábrázoló hieroglifát is, és azt is, amelyik piramist ábrázol (O24: ). Ezek után mit tegyen szerencsétlen számítógép, ha azt írjuk neki, hogy mr? Az MDC fő feladata az volt, hogy ebben egységes rendszert teremtsen.

A máig is legismertebb hieroglif-szerkesztő, a WinGlyph szerves része a CodeTrans táblázat. Ez egy kétirányú kereső: a Gardiner-kód alapján megmutatja, hogy a keresett jelnek mi az MDC-ben használatos fonetikus alakja (ha van), és azt is, hogy a fonetikus alakhoz milyen hieroglifa tartozik. Ennek segítségével könnyedén meg lehet találni a megfelelő jelhez tartozó kódformát.

Maga a fonetikus írásmód is számos nehéz kérdést vet fel az ASCII rendszer szűk korlátai közé kényszerítve. Amikor az egyiptológusok saját berkeik számára írnak szövegeket, nem a hieroglif alakokat használják, hanem a tudományos átírást, amit nemes egyszerűséggel transzliterációnak nevezünk. Bizonyára észrevetted, hogy az előbb elég furcsa (vagy számodra éppen ismerős) ákombákommal hivatkoztam arra a vésőre, amit Meruira előszeretettel tekint csavarhúzónak (feltéve, hogy installáltad a gépedre a Transliteration nevű fontot, amit a nyelvleckéink rovatcímlapjáról tudsz letölteni). Na, az a transzliteráció. Nem tudom, hogy az MDC hatott-e a transzliteráció számítógépes megvalósításával foglalkozókra, vagy éppen fordítva, de a lényeg az, hogy többé-kevésbé egység van a két írásmód között is. Ha a billentyűzeteden leütöd, hogy x, akkor az mindkét átírásnál ugyanazt a hangot és a hozzá tartozó hieroglif jelet jelenti: egy vízszintesen vonalkázott kört (J1: x). Vagyis az MDC-ben is ugyanazokat a szabályokat igyekeztek érvényesíteni, amit már a Transzliteráció gépi formájánál megszoktak az egyiptomi nyelvvel foglalkozók – vagy fordítva. Egy fontos különbség azonban sok vesződséget okozhat: az MDC-ben nincs j, a iod jelet mindig i jelöli!

Azt állítottam, hogy egyszerűbb beírni a mw szót, mint az N35A kódot, és ezzel, önmagában, nem is nagyon érdemes vitatkozni, bár természetesen mindenkinek jogában áll. :o) No de mi van akkor, ha az adott szó fonetikus megfelelője hosszabb és bonyolultabb, mint a Gardiner-kódja? Mert hogy ilyen is akad ám, nem is egy! A dSrt a Vörös Korona  fonetikus alakja. A Gardiner-kódja nemes egyszerűséggel S3. Khnum isten nevének egyik alakja fonetikusan Xnmw, Gardiner-kódja még a legnagyobb tisztelettel is csak C4. Miért kell akkor egyáltalán fonetikus alak az ilyen "rövid" szavaknak?

Azért, mert a kód, amit a gép majd hieroglifákra fordít, olvasható kell legyen, különben az esetleges elgépeléseknek sokkal nagyobb az esélyük, és az általuk okozott hiba is nehezebben hárítható el. Képzeld csak el a következőt: be akarjuk írni Ptahhotep egyik gyönyörű megállapítását (na jó, csak az első részét, hogy ne legyen túl bonyolult). Ez "Gardinerben" ilyen:

D46-W11-D36-A5 S43-D46:X1-A2 F35-I9:D21-X1 D21 M14 N37

Egész jól néz ki – de hogyan hangzik a mondat? Ha nem is sokkal, de egy kicsivel több fogalmunk lesz róla, ha a fonetikus jeleket használjuk, ahol csak lehet:

d-g-A-A5 md-d:t-A2 nfr-f:r-t r M14 S

No nem mondom, ez is bonyolult egy hangyányit, de azért kis gyakorlattal már észre lehet venni, hogy az első szó dgA, valamilyen determinatívummal a végén. Utána a mdw.t áll, ismét egy determinatívummal. Ez utóbbi elég gyakori, akinek már van némi próbálkozás a háta mögött, annak könnyű felismernie, hogy a beszéd, evés, stb. fogalomkört szokta jelezni. Ezt a nfr követi, a kiejtést megerősítő fonetikus komplementereivel, és nemében egyeztetve van az előtte álló főnévvel, ezért t a vége. Van még egy r jelünk, ami bizonyára valamilyen elöljáró. (És tényleg az!) Utána az M14 okoz egy kis gondot. Eddig a Gardiner-kóddal szereplő jelekre könnyedén rávágtuk, hogy determinatívumok, és szerencsénk volt, tényleg azok voltak. De ez most nem lehet determinatívum, mert nem valami után áll, hanem valami előtt. Utána az S segíthet, feltéve, hogy ismerjük a smaragd "Zöld Kő" elnevezését és írásmódját. Innen már egyszerűbb a megfejtés:

dgA mdw.t nfr.t r waD S
"Elrejtettebb a szép szó a Zöld Kőnél",

azaz műfordításban: "ritkább az ékes beszéd a smaragdnál". Nem mondom, hogy tökéletesen el lehetett olvasni a fonetikus MDC alakot, de azért egész jól ment, nem? Azt sem tudom, meddig tartott volna, ha a Gardiner-kódokból kellett volna ezt a mondatot megfejtenem – bár az így is mindenképp sokat javított a helyzetemen, hogy már régebbről ismertem az idézetet! :o)

Azért a megfejtést segítette pár dolog. Egyrészt az, hogy tudtam, hol van az egyes szavak vége – ez bizony csak látszólag természetes, hiszen szóvég akár jelcsoporton belül is lehet, ellenben nagyon nagy segítség! Az MDC-ben hagyományosan kötőjellel kapcsoljuk össze az egy szóhoz tartozó jeleket, a szavakat pedig – minő meglepetés! – szóközzel választjuk el. Más a helyzet a mondatokkal: itt nem használhatunk írásjeleket, mert az egyiptomiak sem használtak ilyesmit, és különben is, az egyes központozási jeleknek más a szerepük a kódrendszerben. A mondat vége kettős szóközzel jelezhető. A felkiáltójel a sor végét jelenti, sőt, ha kettő áll belőle egymás mellett, akkor az oldal végét. Használata egyébként nem kötelező, de sok bosszúságtól megkímélheti az embert. A pont egyszerű űrjelző: ha egymagában áll, akkor félkvadrátnyi helyet hagy ki a hieroglif szövegben a fordítóprogram, ha párban áll, akkor egy teljes kvadrátot. (Ugye tudod, hogy a hieroglifákat mindig egy négyzetes befoglaló térbe írták, és ezt nevezzük kvadrátnak?) A pont így tehát arra sem használható, amire a Transzliterációban szokásos: ott ugyanis a nyelvtani végződéseket (például a többes szám vagy a nőnem jelét) szokás ponttal jelezni a szó végén. Az MDC-ben erre is a névmásokat elválasztó egyenlőségjel használható, de vigyázni kell vele, mert önmagában nem állhat két jel között. Ezt nem érti egyik fordítóprogram sem! Az egyenlőségjel előtt és után szóközt kell hagyni, így a hieroglif átiratban nem jelenik meg a jel, de a kód olvasását segíti. Amúgy is szeretik a fordítók, ha mindent szóközökkel választunk el. Így szép, levegős forráskódunk lesz. És irtó nehezen olvasható! :o)

Az előbbi példaszövegben volt néhány kettőspont is – szerencsére szavakon belül… :o) A kettőspont és a csillag abban segít, hogy az egy kvadráton belül elhelyezkedő több jel egymáshoz képest elfoglalt helyzetét lehessen jelezni. Egy kicsit a matekra emlékeztet az egész, talán azért, mert onnan származik az egyébként igazán logikus ötlet. Ne feledkezzünk meg róla, hogy az MDC kidolgozója, Jan Buurman csillagász volt, így bizonyára nagyon otthon volt a matematikában! Ha kettőspont áll két jel között, akkor az "előbbit osztjuk az utóbbival", vagyis az előbbi felül lesz, az utóbbi alatta! Ha "szorozzuk" a jeleket, akkor egymás mellé írjuk őket, és onnan fogva összetartozóként kezeljük. A fenti példában a d:t és a f:r az "osztásra" volt példa: a d a t fölött van , az f pedig az r fölött . Az "ég" jelentésű pt szót úgy szokás írni, hogy az eget jelképező "asztal" fölé a kiejtést segítő p és t jeleket is odaírjuk: felül két jel van, alattuk egy (vagy néha fordítva: ). Ilyenkor használjuk ki azt, hogy amit "összeszorzunk", az együtt marad. MDC-ben így írjuk: p*t:pt (vagy ritkábban pt:p*t ) Mi lehet akkor az i-mn:n:ra*Z1 nb:pt kódsor? Nos,  Jmn Ra nb pt, vagyis "Amon-Ré, az Ég Ura", MDC-ben. Ebből az is kiderült, hogy nem csak két jelet vagy jelcsoportot lehet kettősponttal vagy csillaggal összekombinálni, hanem többet is. Elméletileg csak az olvashatóság és a józan ész szab határt a lehetőségeknek – nem sok értelme lenne az összes egymás mellett álló hieroglifát csillagokkal egybekapcsolnunk, viszont ha az írás irányát függőlegesbe akarjuk váltani (mert a legtöbb fordítóprogram ezt magától értetődően lehetővé teszi), akkor meglepve tapasztalnánk, hogy a szöveg vízszintes marad – és miniatűr. A programok ugyanis a megfelelő elrendezéshez kicsinyítik a jeleket. Lehet persze kicsinyíteni máshogy is, de a méretek a használhatósági korlátok között kell maradjanak.

Az előbb már szó esett a csoportosítás egyik formájáról, amikor egy kvadráton belül annak negyedeibe helyezzük el az egyes hieroglifákat. A fenti módszer ragyogó jól működik a vízszintes szövegeken, függetlenül attól, hogy jobbról balra vagy balról jobbra írunk-e. De Amon-Rével, az Ég Urával már gondunk akadhat, ha függőleges oszlopba szeretnénk írni a nevét. Ekkor ugyanis úgy illik, hogy Amon-Ré neve egy kvadrátban maradjon, de ha a fenti kódsort írjuk be a fordítónak, akkor a iod nádszála egy kvadráttal feljebb kerül.

A megoldás kedvéért ismét forduljunk a matematikához. Valahogy el kellene magyaráznunk a fordítónak, hogy mi a mn:n:ra*Z1 kódsort szeretnénk "összeszorozni" az i-vel. Mit tennénk, ha matematikai feladatról lenne szó? Jeleznénk, hogy a mn:n:ra*Z1 műveletet előbb kell elvégezni, és csak utána kell i-vel szorozni. Erre a zárójelet szoktuk használni, és érdekes módon, az MDC-ben is kiváló megoldásnak bizonyul: i*(mn:n:ra*Z1) alakban beírva az MDC kódot, a függőleges felirat illedelmesen beáll abba az elrendezésbe, amit elképzeltünk. Az is látható, hogy ebben az esetben a nb:pt jelcsoportba felesleges a "műveleti jel", de ha megtartjuk, két kattintással a függőleges szövegből ismét vízszinteset készíthetünk, anélkül, hogy a kódba bele kellene javítani.

Főleg uralkodói nevekben gyakori, de egyes gyakran használt, és így rögzült jelcsoportokban is, hogy egy-egy kvadráton belül az egyes hieroglifák nem a szokásos módon, az egyes negyedekben helyezkednek el, hanem tetszetősen elosztogatva. Gondolj csak Tutankhamon nevében a twt  szóra, vagy a "Ré fia" jelentésű sA Ra kifejezésre! A twt szóban a két t jel a w kvadrátjában helyezkedik el, alul-felül takarosan elrendezgetve. A sA Ra esetében adott egy szép, nagy liba, a püspökfalatja fölött felragyogó napkoronggal. Ezeket az MDC-ben nem lehet csillagokkal és kettőspontokkal megoldani. Erre a célra már az amperstand (&-jel) kell! :o))))

Komolyra fordítva a szót: a fordítóprogramokban szokott lenni egy jelszerkesztő is, ahol néhány (háromtól kb. ötvenig terjedő számú) jelet lehet összekombinálni. Itt minden egyes jelnek pontosan meg lehet adni a helyzetét és a méretét, természetesen a jelnek szánt kvadráton belül. Az így előállított jelcsoportokat természetesen el is lehet menteni, nem kell minden egyes alkalommal újra megszerkeszteni őket. Az egyszerűbb azonosítás érdekében – és azért, hogy ne függjön a szöveg a használandó fordítóprogramtól – a jelcsoportot alkotó jelekből áll a nevük, és a jeleket az amperstand kapcsolja össze. Akadhatnak persze gondok így is, mert például a II. Ramszesz nevében előforduló jelcsoportban a mr jelentésű tárgyon üldögél Amon és Ré: – itt mindenkinek szíve és egyéni vonzalma joga, hogy milyen sorrendben veszi elő az érdekelt isteneket. Ezért aztán az adott jelcsoportot írhatjuk C12\&C2&N36 alakban, és C2&C12\&N36 alakban, sőt – minő káromlás! – N36&C2&C12\ alakban is.

Közben találkoztunk egy újabb jelöléssel: a \ karakter tükrözi az előtte álló jelet. De nem csak tükrözni, hanem forgatni is lehet. Ehhez a jel után a \r[szám] karaktereket kell beírni, ahol a [szám] helyén 1, 2, vagy 3 állhat, és azt jelzi, hogy hányszor 90°-ot kell forgatni az óramutató járásával egyező irányba. A forgatásokat, tükrözést jelcsoporton belül is lehet alkalmazni. III. Amenemhat Fekete Piramisának, a Két Országra Tekintő Piramis-nak piramidionján lehet az alábbi jelcsoportot látni: Ez nagyon egyszerűen előállítható MDC-ben is: D10\ - D10.

Az egyes uralkodói neveket kartusba szokás írni, ezeket is meg lehet rajzoltatni a fordítóprogrammal. A kartus elejét és végét < és > jel jelöli. Lehetőségünk van a kartus megfordítására is, ilyenkor a kartus megfelelő végén 1 vagy 2 számmal jelezzük, hogy az nyitó vagy záró vég-e. De nem csak kartust tudunk készíteni, hanem szerekh-ben is lehet a név. Ekkor <H jelzi a szerekh elejét, a H> jel pedig a végét. A szerekh lezárásában lévő kis négyzetet szintén számokkal lehet a megfelelő oldalra forgatni. Megmaradva II. Ramszesznél: a dicsőséges fáraó nevét írhatjuk így is: < ra-wsr-C10A ra&stp&n >  , míg a halotti temploma, a Ramesszeum nevét (Hwt Uszermaatré-Szetepenré) szerekh-be írva így láthatjuk meg a templom kapuján: <H ra-wsr-C10A ra&stp&n H3> . A végén a H3> miatt felülre kerül a szerekh kis négyzete, de ezt csak a példa miatt írtam így.

Gyakran előfordul, ha eredeti szövegeket akarunk átírni, hogy a szöveghiányokat is jelölni kell. Ilyen esetekben sokszor ki lehet következtetni, hogy a hiányzó részen milyen szövegnek kellett volna lennie. A hiányokat satírozással szokták jelezni , ahol pedig tudni lehet, hogy mi hiányzik, a behelyettesíthető szöveget jelezzük satírozva: . Egy-egy kvadrátnyi helyet a // jellel lehet besatírozni, negyed kvadrátot pedig a / jellel. Egész jelcsoportokat, akár sorokat is satírozhatunk, ha az elejére #b (b = beginning = kezdet), a végére pedig #e (e = end = vég) jelet teszünk: #b d-g-A-A5 #e . Egyes hieroglifák egy-egy részét satírozhatjuk, ha a hieroglifa jelzése után írjuk a #h/ vagy #v/ jelet. Logikusan, a h a horizontális (vízszintes sávban történő), a v a vertikális (függőleges sávban történő ) satírozást jelenti, és ezt is lehet kombinálni: A#v/#h/ . Jelcsoportoknál vagy egyes jeleknél negyedekben is megadható a satírozás. Az A#1 eredménye egy aleph keselyű, amelyiknek a bal felső sarka hiányzik, azaz satírozott . A 2 a jobb felső negyedet jelenti, a 3 a bal alsót, a 4 a jobb alsót. Természetesen kombinálni is lehet a negyedeket a számok egymás után írásával, például így: A#14 – de az A#1234 helyett egyszerűbb az A# használata. :o)

Az MDC fordítóprogramok általában nem elégednek meg annyival, hogy tetszetős szövegeket tudunk előállítani, és aztán nézegethetjük őket. A programok nem a lelkes amatőrök számára készültek, hanem a komoly tudósoknak, akik a munkájuk eredményét mindenféle módon fel akarják használni: előadásokban, kiadványokban, vagy épp a lelkes amatőrök okításában. :o) Ezért nagyon fontos, hogy a program használatának eredménye, csúnya idegen szóval a program output-ja minél sokoldalúbb legyen. A már emlegetett WinGlyph első verziója is tudott HPGL-be és PostScript-be exportálni, sőt, a Windows Vágólappal nagyszerűen át lehetett pakolni minden olyan programba, ami a vágólap Windows Metafile formátumát használni tudja. Vagyis az Aknakeresőn kívül szinte bármibe. A HPGL és a PostScript az akkori (90-es évek első felében járunk!) rajzgépek (idegen szóval plotterek) és (akár mai) csúcsminőségű lézernyomtatók felé biztosított kapcsolatot. A Windows Metafile formátum nem csak a Vágólapon keresztül volt használható, hanem így is lemezre lehetett menteni az eredményt.

A sokoldalúság újabb igényeket szült: az ókori írnokok mai, gépesített leszármazottai is szerettek volna színes kiemeléseket tenni, amit program készségesen lehetővé is tett: a piros festékkorongot a $R (R = Red = piros) utasításra kapta elő, a feketét a $B (B = Black = fekete) utasításra. Amit a kettő közé írt a felhasználó, az pirossal jelent meg, minden más feketével. Még itt is lehetett kombinálni: $R #b $B p:p-i mn:n nfr-f:r O24 niwt $R #e $B jelsorozat akár egy ókori közlekedési tábla is lehetett volna, fekete szöveggel, vörös áthúzással, a Memphiszből kivezető út mellett... Az már a számomra időnként elérhető, özönvíz előtti béta-verzió gyíkja lehet, hogy a színeket nem hozza át a Vágólapon, hanem ragaszkodik a szürkeárnyalatos képhez...

Aki hosszabb szövegeket ír be MDC-ben, az rendszerint a forráskódot (azaz az MDC szöveget) szokta elmenteni, mivel a forrásfájl mindig kisebb, mint a hieroglif szöveg képe, a fordítóprogramok pedig ma már meglehetősen gyorsak. Hajdanában a WinGlyph indulása is vagy egy percet vett igénybe... Az MDC forráskód gyakorlatilag sima ASCII textfájl, mégsem .txt a szokásos kiterjesztése, hanem .gly, utalva arra, hogy a tartalma micsoda. Az újabb programokban a .hie kiterjesztést is szokták használni. De ezek a fájlok kiválóan megnyithatók a Windows Jegyzettömbjével is.

A felhasználók a szöveg érthetőbbé tételére mindenféle egyéb szövegeket is szeretnének a kódban elhelyezni, amelyeknek egy része a nyomtatásban is meg kell jelenjen. Másrészt a hieroglif feliratok mellett gyakran kopt szövegek lejegyzésére is szükség van, amire a Symbols betűkészlet önmagában nem elegendő: a koptban ugyanis van néhány olyan jel, ami a görög ábécében nincs, hogy a nyelvre jellemző hangok is lejegyezhetők legyenek. A fordítóprogram többnyire készségesen rendelkezésre áll ebben az ügyben is, mégpedig egy-két vezérlőkód beírását kéri csak a váltáshoz. Ha csak megjegyzést akarunk beszúrni a szövegbe, elég a megjegyzés elejére ++ kódot tennünk, és a program sem a megjelenítésnél, sem a nyomtatásnál nem foglalkozik a sor további részével, amíg vissza nem váltunk. Roppant kényelmes, hogy megjegyzést akár egy szón belülre is elhelyezhetünk! Ha a latin betűs megjegyzést a nyomtatásban vagy képernyőn megjelenő szövegben is látni kívánjuk, a +l (ez egy L betű... mint Latin) kóddal adhatunk utasítást rá. A latin betűket még variálhatjuk is: a +b félkövérre (bold), a +i dőlt betűsre (italic = kurzív) vált.

Aki idáig eljutott a fordítóprogram használatában, annak már természetes igényként jelentkezik, hogy egyes feliratok, átiratok transzliterációját is szeretné közvetlenül a forráskódba írni. Meg is van rá az esély: elég a +t (Transzliteráció) utasítással jelezni, hogy a következő szöveg a transzliteráció, kéretik megfelelően megjeleníteni! Ugyanígy a kopt szöveg is egy utasítással elérhető, a +c (coptic = kopt) vált kopt karakterkészletre. És ha valaki mindezek után van olyan telhetetlen, hogy még hieroglif szöveget is meg akar jeleníteni, a +s (úgy, mint sima) :o) utasítással válthat vissza a program normális üzemmódjába.

Valójában a választék nem igazán bőséges. Ha elég gazdag vagy, a WinGlyph tökéletes választás. A CCER támogatásával fejlesztett program az ősi Glyph Windows-os változata, igazán messzire nyúló múlttal. Az idő- és munkaigényes fejlesztés és a meglehetősen kis létszámú potenciális felhasználói tábor miatt a program méregdrága. Többé-kevésbé használható demó változatok innen-onnan letölthetők, de általában le vannak butítva, vagy a hieroglif szöveget a program nemes egyszerűséggel áthúzza, hogy ne lehessen illetéktelenül felhasználni. A dolog sajnálatos ugyan, de valójában érthető: jó néhány ember évtizedeket fordított arra, hogy az MDC és a régi VAX-VMS alapú program utóda egyszerűen használható PC-s eszköz legyen, és a költségeiket annak a kevés felhasználónak kell megfizetnie (legalább részben), akik hajlandóak és képesek jó pár százezer forintot kiadni a szoftverre. Csak emlékeztetőül: a Glyph-ből fél évtized alatt hetvenet adtak el, és az egyiptológusok száma azóta sem gyarapodott annyival, hogy számottevően, azaz nagyságrendekkel növelje a felhasználói tábort.

Szerencsére van más megoldás is. A neve TKSESH, és ebben a névben a TK programnyelv neve után a sS, azaz írnok szót fedezheti fel az, aki nem csak a sorok, hanem a betűk között is olvas. ;o) A programot és a futtatási környezetéhez szükséges segédprogramot Serge Rosmorduc honlapjáról lehet letölteni. Ez eredetileg ugyanis UNIX alapú program, és a kimenetei is mások, valójában az UNIX-os szerverekre való. De van Windows-os változata is, és ráadásul nem pénzbe kerül.

A program ingyenesen tölthető le, bár telepítése előtt fel kell tenni a TK valósidejű rutinját kezelő programocskát is. Ez általában nem szokott gondot okozni, és a TKSESH telepítése is egész egyszerű. Kipróbálni is ingyen lehet, de a regisztrálatlan változatban egy-két funkció nem teljesértékű. Még a regisztráció is ingyenes, mindössze a szicíliai módszerre kell számítanunk, avagy a "keresztapa így szól: szóra sem érdemes, fiam. Talán egyszer majd mi is kérünk tőled valamit". De nem kell megijedni: nem kell a főügyész családját kutyaeledellé feldolgoznunk, nem kell pár zacskó porcukrot vinnünk Amerikába, és kétes pénzügyi tranzakciókba sem kell bonyolódnunk. A TKSESH "textware". A létrehozásában érdekelt tudományos program célja az, hogy minél több egyiptomi szöveg legyen a weben is elérhető, és a regisztrációval azt vállalja a felhasználó, hogy a kellő jártasság megszerzése után, a program koordinátorával egyeztetve MDC-be, transzliterációba átírt szövegeket bocsát a csoport rendelkezésére. Valamit valamiért. A lényeg azonban kifejezetten azon van, hogy a kellő jártasság megszerzése után és a koordinátorral egyeztetve. A program szervezői – valószínűleg joggal – rettegnek a hibásan megírt, húszezredik kópiában megkapott Westcar-októl. :o)

Poroszos rövidséggel ennyit tudtam elmondani a számítógépes hieroglif szövegszerkesztőkről, pontosabban fordítókról. Az Istenek Szavai, a hieroglifák így kerülnek a Gépbe, tulajdonképpen a Te gépedbe is, amelyen a honlapunkat olvasod. Ha ez a kis ismertető nem riasztott el attól, hogy megtanuld az MDC-t és használatát, akkor egy összefoglalót is találsz a következő linken túl. Ha pedig tanulmányaidhoz, munkádhoz van segítségre szükséged a WinGlyph, TKSESH és úgy általában az MDC használatával kapcsolatban, akkor - remélhetőleg - minden kérdésedre megtalálod benne az egyszerű és érthető választ. Ha viszont ennyi elég is volt a korok közötti kommunikációs híd építgetéséből, akkor köszönöm a figyelmedet!

Tovább az MDC-kódlistára | A kódlista letöltése (.ZIP-pelt Word dokumentum) | Kódlista letöltése (ZIP-pelt, biztonsági aláírással ellátott PDF)

HoremWeb
horemweb kukac kemet pont hu